Második Fejezet

Sziasztok! Ismét eltelt egy hét, ami azt jelenti itt az ideje, hogy hozzak egy újabb  részt! Köszönöm mindenkinek, hogy ennyi embert érdekel a történetem, nagyon nagyon sokat jelent nekem! Ha van kedvetek csatlakozzatok a rendszeres olvasókhoz, írjátok le véleményeteket! Sokat számít a véleményetek! Na, de nem is húzom az időt! Kellemes olvasást mindenkinek! Vigyázzatok magatokra!
Ölel mindenkit; Csenge K.

Második Fejezet - Keeping Your Head Up

Lisa

- Ébresztő!- kopogtat be hozzám anya, mire kinyitom szemeimet és körülnézek. Megint sikerült a fotelemben elaludnom, aminek hála elfeküdtem a nyakam és mikor felálltam minden csontom hangos ropogással jelezte, hogy nem volt a legkellemesebb a fotelen aludni.

- A fenébe is- morgom, majd leballagok a konyhába és bevetem magam a kávéfőző elé.

- Találtam neked egy remek állást!

- És mégpedig? Mi lenne az?

- Egy családnál kellene dolgoznod, egy deréktól lebénult férfi mellett.

- Ho ho ho ho ho! Egy lebénult férfi mellett?- vonom fel a szemöldököm.

- Hé! hisz egy kórházban dolgoztál!

- Igen, a büfében- motyogom.

- Te mondtad, hogy szívesen elvállalsz bármit.

- Igen, de arról nem volt szó, hogy egy lebénult férfit kell ápolnom! Nem lennék rá képes!

- Lisa..

- Keress mást!- mondom dühösen, majd feltrappolok a szobámba a kávémmal.

- Csak legalább adj neki egy esélyt!- löki be az ajtót anya, ami miatt sikeresen kilöttyintem a kávét a fehér szobaszőnyegemre.

- A fenébe is!- csattanok fel.- Mit akarsz, mit tegyek?

- Csak menj el az állásinterjúra. Kérlek!

- Jól van!- mondom, majd felkapok egy rongyot és próbálom eltüntetni a kávéfoltot a szőnyegemről.- Mikor is lesz az az állásinterjú?- kérdem kínosan.

- Ma délután- böki ki anya.

- Hogy micsoda? Ma délután?- kérdezek vissza meglepődötten.

- Tudtam, hogy nem fogsz nekem nemet mondani- mondja mosolyogva.

- Hm, mernék nemet mondani- dünnyögöm.

- És azt mondták, hogy ha megfelelsz a feltételeknek másnap már munkába is állhatsz!

- Remek- motyogom, majd nekiesek a szekrényemnek és alkalmi ruha után kezdtem kutatni.

- Anya! Pontosan hány órára kell mennem?- kiabálok le az emeletről anyának, aki a konyhában főz épp.

- Tessék?- kiabál vissza, mire dühösen kitrappolok a szobából, le a konyhába.

- Mikor kezdődik az állásinterjúm?

- Ó, délután ötkor- mosolyog rám.

- Miért kell olyan anyának lenned, aki minden tervet előkészít? Nem várhatott volna még egy kicsit a dolog! Még nem is estem mély depresszióba! Legalább azt megvárhattad volna! Így nem is volt időm hisztizni és elgondolkodni a világ nagy kérdésein! Sőt depresszióm áttorkollhatott volna akár egy öngyilkossági kísérletbe is!

- Lisa!- mordul rám apa, aki a nappaliban ücsörgött.

- Mi van? Csak vicceltem!- fordulok felé meglepődötten.

- Ne viccelődj! Nem vagyok épp viccelődős kedvemben.

- Sajnálom. Erről nem én tehetek- vonok vállat, majd felkapom a kocsikulcsomat és a garázs felé igyekszem.

- Hová mész?- kiált utánam anya és apa.

- Venni egy normális ruhát arra a hülye állásinterjúra, ami három órán belül elkezdődik!- csattanok fel, majd kilépek a házból és meg sem állok a kocsimig, amibe beülök és megkeresem a legközelebbi kisebb butikot. 

- Akkor ez megfelel?- mutatja fel az idős néni a kosztümöt, amit kiválasztottam. Fekete, és ez volt az amin egyetlen egy fodor sincs. Talán jobb lett volna, ha farmerben megyek.

Délután fél ötkor, már anyára várok akik ragaszkodott, hogy elkísérjen. Fekete blézeremhez és szoknyámhoz egy szürke inget vettem fel, ami által sikeresen elértem azt, hogy úgy nézzek ki, mint aki temetésre megy. Vagy egy cirkuszba fellépni. Bohócként.

- Nagyon..

- Ne is mondd ki!- morgom anyának, mikor felém közelít.

- Azt akartam mondani,hogy nagyon elegáns vagy!

- Hm, én nem így gondolom- rázom meg a fejem, majd beülök a családi autó anyósülésére. 

- Aztán csak ügyesen!- kiált utánam anya, mikor bekopogtatok az ajtón. 

- Kerüljön beljebb!- mosolyog rám egy fiú, majd a nappalijuk felé mutat.- Mason Bieber vagyok- nyújtja kezét, majd kezet rázunk. 

- Lisa Houthen- mosolygok. 

- Nos, ahogy a bemutatkozó levelében is írta, mielőtt jelentkezett volna az állásra, egy kórház büféjében dolgozott.

Bólintok. 

- Nem hangzik valami fényesen, nem igaz?- kérdem.

- Nos, az előző jelentkezőnk már több helyen is beteggondozóként dolgozott. 

A nő talpig fehér ruhában lépett ki a házból, mikor én kiszálltam a kocsiból. Mikor megláttam csakis arra gondoltam: Hogyan jelentkezhettem én erre az állásra?

- Akkor valóban nem hangzik túl jól a büfés állásom- bólintok, majd egy nő lép be a nappaliba.

- Mason! Ki ez az aranyos ifjú hölgy?- mosolyog rám, majd bemutatkozik.- Pattie Mallette vagyok.

- Lisa Houthen- mosolygok, majd vele is kezet fogok. 

- Örülök, hogy a veled egykorúak is szívesen segítenek kortársaikon- pillant rám.

Ha tudná mennyire szeretek segíteni..

- Szóval nem volt még tapasztalata beteggondozásban?- kérdi Mason.

- Igazából, csak a nagypapámat ápoltam anyukámmal, amikor nagyon megbetegedett. De ez nem is olyan dolog, ami beszámítható lenne- fecsegek.

- Nos, Justinnak elég nehéz helyzete van. Deréktól lebénult. Már annak két éve.

- Nagyon sajnálom- pillantok Pattiere, majd Masonre. 

- Természetesen itt van Max, aki ápolja Justint. Az ön feladata, hogy egész nap vigyázzon rá, amikor Max nincs itt. Reggel kilenckor kezdődik a munkaideje és este fél nyolckor ér véget. Ezen az időn belül a házon belül tartózkodik, kivéve az egy órás ebédszünetet, ami idő alatt Max itt lesz és ellátja Justint. 

- Értem-bólintok.

- Mit gondol, miért kellene önt választanunk az előző jelentkező helyett?

A kérdés váratlanul ért, afféle hideg zuhany volt számomra, nem számítottam efféle kérdésre. 

- Hát, szerintem fontos lenne, hogy Justin boldogan élje a mindennapjait. Alapvetően egy nagyon vidám és mosolygós személyiség vagyok.Előző munkámból adódóan nagyon jól kijövök bárkivel.

Pattie egyetértően bólint és folyamatosan mosolyog.

- Ez remek!- csapja össze két kezét Pattie.- Pont ilyen vidám személyiséget keresünk, nem igaz Mason?

Mason némán bólint, majd a kezében tartott hatalmas köteg papírra pillant.

- Nos, akkor úgy tűnik anyámat sikeresen megvetted- mondja nevetve Mason, majd a kezembe nyomja a szerződést. Legszívesebben ugrálni tudnék örömömben, de türtőztetem magam, elfogadom Mason tollát majd aláírom a szerződést, ami leírja, hogy hat hónapig nem mondhatok fel semmilyen körülmények között. Elég jól fizető állás, a szüleim ezt örömmel fogják hallani, legalábbis anya biztosan. 

- Akkor holnap kilenckor!- Pattie kikísért az autóig, anya biccent felé, majd bólintok és beszállok a kocsiba.

Anya kikanyarodik az utcából, lehalkítja a kocsiban a zenét, majd hangosan sikítozni kezd.

- El sem hiszem! Ez, ez hihetetlen!

- Hát, igen, szerintem is- mondom egyetértően, majd anyával meg sem állunk a kedvenc cukrászdánkig.